Termékeink

Egy világunk van, és azt óvnunk kell

Színes papírsárkányok tucatjai cikáznak az októberi hópelyhek közt a Tátra tövében fekvő Nowy Targ repülőtere felett. – Amikor a szél a magasba emeli a sárkányomat, olyan boldog vagyok, mintha én magam is odafenn repkednék – mondja Miwa Akiko.

A „japán papírsárkány ünnepe” csak egyike azon japán hagyományoknak, amelyeket Akiko, az egyik helyi vendégház tulajdonosa meghonosított Lengyelország e hegyvidéki régiójában, ahol húsz éve igazi otthonra lelt.

Japánban bölcsődét vezetett, ólomüveg ablakokat készített, és ékszereket adott el. 45 évesen még mindig beteljesületlennek érezte az életét. A házassága tönkrement, három gyermeke lényegében már felnőtt, s Akiko új kezdetre vágyott. Szülőhazájában tíz év múlva kénytelen lett volna nyugdíjba menni.

Egy Lengyelországban tanuló barátja mesélte neki, hogy a lengyelek nyíltak és szívélyesek. Akiko úgy döntött,, hogy odautazik, és beiratkozik a Művészeti Akadémiára. Ehhez azonban meg kellett tanulnia a nyelvet. Így került 1989-ben Krakkóba, ahonnan gyakran tett kirándulásokat a közeli Podhale régióba. Egyszer rálelt egy gyönyörű völgyre, úgy három kilométerrel a Harklowa nevű falu fölött, és beleszeretett.

Házat építek itt, határozta el. De miből éljen meg? A vendégház tűnt a legjobb választásnak. Ehhez meg kellett küzdenie a bürokráciával és például azzal, hogy olyan területre kellett építőanyagokat szállítani, ahová nem is vezet út. Akikót két fiatalabb, tizenéves gyermeke is elkísérte – ők segítették át a legnehezebb pillanatokon.

Miwa Akiko
Születési idő: 1944. december 29.
Születési hely: Kumamoto, Japán
Lakóhely: Harklowa, Lengyelország
Sikerei: Vendégházat épített és üzemeltet a hegyekben
Tervei: Japán anyagokat felhasználó gyógyfürdő. Japán fűszerkert. Az ökogazdálkodás népszerűsítése. Cserediákprogram

Akiko minden megtakarított pénzét elképzelései megvalósítására fordította. Először is meg kellett oldania, hogy a völgy járművel – legalábbis összkerék-hajtású teherautóval – megközelíthető legyen. Két nehéz év után, 1993-ban készült el a fenséges, rönkökből épült Villa Akiko. A tátrai stílusú, 24 férőhelyes vendégházban medence, szauna, jacuzzi, edzőterem, nyitott kandallós társalgó várja a látogatókat, a környezetbarát működésről pedig napelemek és biológiai szennyvíztisztító gondoskodik.

A manapság gyakran kimonót viselő Akiko büszkén mutogatja Podhale szépségeit a lengyel és a külföldi – köztük japán – vendégeknek is. Ízletes, házias japán–lengyel fogásokkal kínálja őket. – Ez igencsak meglepte a nővéremet, mert odahaza csapnivaló szakács voltam, és többnyire csak mosogatni engedtek be a konyhába – nevet a nő.

Kis háztáji gazdaságában kecskéket, juhokat és tojó tyúkokat tart. Egy tavacskában lazacokat tenyészt, a kertjében pedig fűszernövényeket termeszt. „Ökogazda” tanúsítvány birtokosa.

Noha már nagymama, még mindig keresi az új feladatokat. Barátaival 2006-ban létrehozta a „Szivárvány” Lengyel–Japán Társaságot, hogy japán ökológiai módszereket vezessen be lengyel földön. Most éppen arról győzködi a szomszédait, hogy a szennyvíz és a konyhai hulladék lebontásához használjanak ők is „EM”-eket, azaz természetes mikroorganizmusokból álló keveréket. De a „Szivárvány” komolyzenei koncerteket, japán harcművészeti bemutatókat, teaszertartásokat, cseresznyevirág-fesztiválokat és papírsárkány-ünnepeket is szervez. – Szeretném megértetni az emberekkel, hogy egy világunk van és azt óvnunk kell – mondja.

Soha nem bánta meg, hogy Lengyelországban maradt. – Japánban az emberek állandóan sietnek, nekem jobban tetszik az itteni tempó. Az ablakomban elém táruló természet minden reggel más arcát mutatja. Nem tudom elképzelni, hogy másutt éljek.

 

Szeretném megvásárolni az em-BIO-t!

 




Hagyj üzenetet!
Jelenleg elérhető
Ügyintézőnk 9-15 óra között válaszol kérdéseire!